Hírek

LépcsőházŐr program Fejér megyében az Albacomp közreműködésével

2018.06.01.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Albacomp RI Kft. közös projekt keretében fejleszti  a „Lépcsőházőr” elnevezésű szoftvert.

A társasházak elektronikus megfigyelő rendszerének létesítését és üzemeltetését jelenleg  társasházi törvény engedélyezi és szabályozza. A jogszabályoknak megfelelő alkalmazhatóság kiemelt feltétele a megbízható, zárt rendszerű adattárolás, ugyanakkor a felhasználók részéről jogos igény a gyors és biztonságos hozzáférhetőség.

Ezen feltételek magas szintű teljesülése érdekében kezdte el a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Albacomp RI Kft.  a „Lépcsőházőr” elnevezésű szoftver fejlesztését.

A program lényege, hogy a társasházakba telepített kamerarendszer segítse az épületen belül elkövetett bűncselekmények felderítését, illetve megelőzését, célja pedig, hogy csökkentse a lakásbetörések számát és megszűnjenek a kisebb rongálások is.

A fejlesztés eredményeképp elkészült kamera rendszerről 2018. május 23-án székesfehérvári telephelyén tartott az Albacomp RI Kft. egy megbeszélést , amelyen részt vettek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai, az informatikai hátteret biztosító vállalat munkatársai,  a Fejér megyei lakóházak üzemeltetését összefogó társaság képviselői, valamint a székesfehérvári polgárőség vezetője is.

A LépcsőházŐr programról további cikkeket találhatnak az alábbi linkre kattintva:

fmc.hu - Székesfehérvár Online Magazinja

Police.hu

A LépcsőházŐr programmal kapcsolatban érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Telefon: +36/22-515-414

E-mail:   info@lepcsohazor.hu

Vissza